Fates and Ways – 12. rész – Mikor a kapuk megnyílnak II.

 - A nagy finálé közel 100 évig tartott, ahol egymással küzdött több oldal, nemzet, faj és érdek. - mesélte a bölcs krion. - Más világról érkező mohó emberek is szövetkeztek a krion törzsekkel, de ugyanígy a tündékkel, törpökkel, kentaurokkal és így együttes erővel összecsaptak az áruló ork és kobold hordával, akik beengedték a Nymirra kontinensre a zarándok alakváltókat is. -

 - És sikerült megszerezniük Nymirrát goende? Hová rejtőztek el az alakváltók Lilin elől? Az emberek Nymirrán építették a Fátumot? - kérdezték a bölcs történetét hallgató gyermekek egymás szavába vágva.

 - Hm-hm, kezdjük az elején kedveseim... - mosolyogta meg a gyermeki kíváncsiságot a mester, majd kitekerte a kezében pihentetett papír tekercset és a torkát hosszasan megköszörülve olvasni kezdte.  - Ne feledjétek, hogy az idő amit együtt tölthetünk ebben az életben… számomra ez a legértékesebb ajándék, hogy mesélhetek néktek.  Szóval pontosan így történt:

"

A 100 éves háború előtti évszázadok története sűrűn szövevényesnek bizonyult, árulásokkal és baljós fellegekkel tarkítottan körmölte fel az idő a történelem tekercsébe. A Fátum-7 nevű égi hajó Lilin könnyeit megülve érkezett a világunkba, melyet a zarándokok a sötét jóslataik bekövetkeztének hitték. Elkezdték pusztítani az embereket, hiába sorakozott fel melléjük barátként minden más faj, köztük mi, a krionok is. Ártatlanok vére folyt minden réten, minden fán, minden kövön és folyóban azon korok éráján. 

Mivel az alakváltó zarándokok nem voltak képesek felül kerekedni népünk felett, ezért kaput nyitottak egy másik világra, szövetségesek után kutatva, így találtak rá Nymirra félelmetes harcosaira, az orkokra. Az orkok beszámoltak nekik arról, hogy ők is elnyomásban élnek a saját világukban szintén az embereket hibáztatva, kik ráadásul szövetkeztek a tündékkel, kentaurokkal, törpökkel és más ősi fajokkal egyaránt. 

Az Alakváltók és Orkok konföderációja erősnek bizonyult, élükre egy örökéletű, mégis holt fenevad állt, akit csak úgy hívtak: A Boszorkánymester. Erejét félve és dicsőítve behódoltak nekik Nymirra egyes nemesi házai és harcosai, de más alantas fajok is, élükön a kobolokkal, sőt végül bárki, aki a zarándok mentalisták áldozatául esett.

Ennek köszönhetően rövid idő alatt elbitorolták Nymirra mágusainak tűztekercseit, s a zarándokok könnyedén megtanították az orkokat használni ezen bódító erőt, kik ökleikkel tüzet szórva pusztítottak el bárkit, ki útjukba került. Ez az út pedig idővel még több térkapu megépítéséhez vezetett, mely híddá vállt világaink között.

S amikor a kapuk megnyiltak, kitört a világunkon a 100 éves háború és az árnyas fellegek beterítették a világok egeit, estéit és nappalát... 

"

 - Goende! - szólt közbe egy kedves tanító - Késő van már, engedd el az ifjúkat! -

A bölcs krion csalódottan ráncolta homlokát, de végül könnyen beletörődött, hiszen így is hosszúra sikeredett a történet és a gyermekek fele már így is békésen szuszogott.

 - Ám... legyen reanda. - egyezett bele és összetekerte a kopottas papírt. - Mint tudjátok a végső csatában győzedelmeskedtünk és a háború lezárult. De a boldog Békei Idők bizony csak egy lepel a valóság igazi arcán, hiszen az alakváltók és a Boszorkánymester elmenekült és Nymirrán rejtőzik. - majd mivel már a tarkóján érezte több tanító perzselő pillantását, így inkább pár nyugtató mondattal próbálta lekerekíteni a történetet. - De semmi okotok az aggodalomra kedveseim. Rengeteg Őrző és Hős állt helyt mindként világ végső csatájában, kik nem felejtették el a győzelem ízét. Ők már eggyek. Lelkük győzelmi hárfáját pengette a békével teleszőtt táj és csend, melyre őseik is vágytak, melyet már sosem fognak elfeledni, s tudják, ez az Ősök Hajnala. - majd magát újra emlékeztetve tényleg befejezte a mondanódját. - Akkor itt az ideje nyugovóra térni, holnap innen kezdünk bele. Addig is folytassa mindenki úgy a történetet, ahogy és amerre a képzelete repíti, írjátok tovább ti a történetet.

Ádi