A győztes kezdő-duál pakli

2021.07.05

Ahogy a tegnapi Kezdő formátumú verseny után jeleztem, bemutatom most nektek az a duál paklit, ami megnyerte a versenyt. A Mágusok ugyan jól szerepeltek, ahogy az elvárt tőlük, ezúttal mégis egy Vadász-Harcos duál hozta el az első helyet, amit Király Sanyi épített és vezetett sikerre.

A pakli

Harcos lapok: 10

1 Bereni Gyakornok
3 Pusztaváradi Fegyverkovács
4 Gyakorlókard
2 Életerő Itala

Vadász lapok: 21

3 Fenyvesváradi Tüzesíjász
3 Dereshágói Bérgyilkos
4 Tripla Lövés
3 Bénító Lövés
3 Sorozatlövés
3 Kétélű Szélrúnás Dobókés
2 Tölgyfa Számszeríj


Játék a paklival:

Mivel a Kezdő formátum 1-es szintről indul, így egyértelműen a Bereni Gyakornok a kezdő lapunk. Az új lapcsere-szabályunkkal pedig mégegyszerűbb a kezünkben tudni a legfontosabb lapokat az elején, Sanyi elmondása alapján a 7 lejátszott mérkőzésből csak egyszer volt rossz kezdőkeze, minden más esetben jó ütemben jöttek a lapjai.

Ha pedig a Gyakornokunk akár az első körben már tud kapni egy Gyakorlókardot, és a 3-as szinten érkezik egy Tüzesíjász, a tempónk és a sebzésünk már adott is, amit elősegít a Tripla Lövés is. A Szélrúnás Dobókés pedig további +2 sebzést ad a Triplánknak, egy választott célpontra, így meglepően erősödik a képességsebzésünk vele.

A fájdalmas és meglepő kombó azonban a Fegyverkovács után leérkező Bérgyilkos, aki lejövetelkor egy méregjelzőt rak az ellenfél egyik karakterére, amitől minden sebzéstől +1-et szenved el. Ezen a ponton érkezhet aktívan egy Sorozatlövéssel, ami a legoptimálisabb esetben 24-et is tud sebezni a méregjelzővel ellátott ellenfelünkön.

A Bérgyilkos így az átalakítások után hű lett a nevéhez, már kezdő formátumon is, minden egyéb méregjelzős lap nélkül is komoly ellenfél lehet, az alapvetően jó 5-ös szintű statisztikáin kívül is.

A Bénítók nagyon fontosak ezen a formátumon is, akár Mágus akár Harcos az ellenfelünk, a legtöbb kontroll vagy korai sebző laptól megvédhet minket. A 2 Életerő Ital nem enged sok sebzést átvállalni, így ezt a paklit agróként kell játszani, minél gyorsabban, minél több sebzést osszunk ki vele. A Sorozatlövés külön jól működött a falazós Mágusok ellen, viszont nehézségbe ütközhet a végjátékra építő paklik ellen, mint például a Lélek Csapás koncepciók.

Ezen kívül a Mágusok, ezen a formátumon a Sziromkristály Pálcával és Földomlással tudnak jól védekezni ezen pakli ellen, a Harcosok pedig Elemi Gyengeség + Oltalmazó Deszka lapokkal tudja megfogni, amire így, ilyen formában tegnap nem volt pakli, így ha nem is veretlenül, de stabilan elhozta Sanyi duálja a Kezdő versenyt.

A lapcserélés szabály ugyan erősítheti a duál paklikat, de ne felejtsük el, hogy az ellenfelünk is pont ugyanígy gondoskodhat a jó húzásról. A kettő között annyi a különbség, hogy a duálnál ha rosszul jönnek a lapok, szinte borítékolható volt a vereség. Meglátjuk, a többi formátumon mennyire próbálkoznak majd többszínű paklival ezek után.

Szerda délután 4-től mentor és párbaj nap, utána pedig egy kis szünet, egészen 18.-áig, ahol is Vasárnap egy fun formátummal, az Elementalista Versennyel várunk benneteket.

Az eseményeink linkjeit alul megtalálhatjátok. Kávézzatok rendesen.

Mentor/Párbaj nap: https://www.facebook.com/events/507011070352060

Elementalista Verseny: https://www.facebook.com/events/941176766662604

Közösségi Csoportunk: https://www.facebook.com/groups/409260922811791

Discord szerverünk: https://discord.gg/HxpKzefAj5