Duál és Triád verseny közeleg

2021.06.09

Kicsit finomhangoltunk a Duál szabályzaton is, ami a paklik összetételét illeti, így hamarosan kiírásra kerül egy ilyen verseny is. A Triád pedig egy még sosem játszott formátum, ebből hoztam nektek most egy pakliötletet ízelítőnek.

A Triád formátum lényege, hogy minden kasztból legalább 10 lapot kell tartalmaznia a paklinak. A weboldalon jelenleg engedélyezett ebben a Nemesek használata, de a következő versenyen ezt még nem erőltetnénk, nézzük meg anélkül mit tudnak a paklik! Valamint 3-as szintről indul a játék, ami elég gyors akciókhoz vezethet.

Az egyedüli csavar, ahogy általában a duálban, úgy itt is az Italok használata. Nemes nélkül egyébként bármilyen itallapot használhattok bármelyik kasztból, az Életerő Italát minden további nélkül megihatjátok, viszont a többi ital lap (pl.: Gyógyítás Itala, Páncélzat Itala, Mentális Erő Itala....) már csak olyan karakterekre lehet kijátszani, amilyen az adott ital lap kasztja. Persze a Gyógyítás Italánál ez csak a páncéltöltés részre igaz, ahogy a többi specifikusabb italnál is, mint a Magabiztosság Itala.

Most, hogy jól összezavartalak titeket és az Italok teljes káoszában úszkáltok, íme hát az én Triád pakli ötletem:

Harcos Kaszt lapjai:
1 promó Vöröskövi Felderítő
2 Óvárosi Gyalogos
3 Dárda és Toronypajzs
1 Magabiztosság Itala
1 Mennyei Életenergia
2 Életerő Itala

Vadász Kaszt lapjai:
2 Éjjeli Vadász
2 Diána
3 Tölgy Számszeríj
2 Vadászok Ereje
1 Bénító Lövés

Mágus Kaszt lapjai:
4 Lombvidéki Falu Sámán
1 Lélekgömb
3 Gondolat Módosítás
1 Életerő Itala
1 Télvidéki Fenyőbot


Tippek a paklihoz:

Nehéz ide bármit is írni, pláne, ami a mellékpaklit illeti. Tulajdonképpen minden is kerülhet bele, és akkor nem túloztam, szóval ennek kiötlését rátok bízom már :) A kezdő lapunk itt egyértelműen az egyetlen Mágus fegyver, és addig kevergessük a többi lapot, amíg nem kerül kézbe egy Lombvidéki Falu Sámán, hiszen ez lesz az első körös karakterünk! Mivel nagyon fontos, pláne ha nem mi kezdjük a játékot, hogy legyen nálunk 3-as karakter, akkor rakjunk be egy ötödiket is valamelyik kasztból, akár 31-ik lapként, de inkább cseréljünk valamit. Vagy a Fenyőbot helyett bekerülhet egy Bereni Gyakornok is, így ugyan elveszítjük a lehetséges életerő spórolást, cserébe kaphatunk páncélt és nem kell izgulni a kezdésen. Szóval alakítsátok kedvetekre, ami komfortosabb nektek.

Az arányokat tekintve egyébként egy sima paklinak felel meg, hiszen alapból 10-11 karaktert és 7 fegyverzetet tartalmaz, így ezzel nem lesz gond. A Mágus része csak a kezdeti tempót adja meg, de ha úgy alakul, bátran hozzuk le későbbi körben is a Sámánt, mert vagy a végső Lélekgömb, vagy a nagyon zavaró Gondolat Módosítás megfordíthatja a játékot. Ez utóbbi ha kezdőkezünkben van a Sámánnal, 50%-os sikerességgel de elronthatjuk vele ellenfelünk kezdőkezét. Vagy éppen segítjük őt. De a Gondolat Módosítás továbbra is egy nagyon erős lap, bármikor is játszuk ki.

A játék közepéért a Vadászok felelnek ebben a koncepcióban, ahol egy jó ütemben érkező Éjjeli és Vadászok Ereje ugyancsak komoly előnyre tehet szert. Diána pedig a biztosan igényelt lapcserét/laphúzást fogja biztosítani nekünk.

Utolsóként optimálisan pedig egyik Gyalogosunk érkezhet a játékba, aki kis szerencsével, akár magát akár egy Dianát maximum életerőre tölthet a Mennyei Életenergia segítségével.

Végtelen változata lehet ennek a Triád formátumnak, nagyon bízok abban, hogy lesz, aki például eljátszik azon gondolattal, hogy megtalálja és összerakja a különböző sebzéstípusokra koncentráló duó vagy trió paklit, hiszen sok lehetőség van most ebben is, jöhetnek a fagyasztós vagy tüzes vadászok például ;)

Rajtatok áll :) De most szombaton Bontás (Draft) verseny, utána Profi, de aztán.... Triád ;) Lassan elkészülnek az események is a napokban, addig is, készüljetek!

Közösségi Csoportunk: https://www.facebook.com/groups/409260922811791

Discord szerverünk: https://discord.gg/HxpKzefAj5