Fates and Ways – 3. rész – Poharazó és bonyodalom

SZH.E. 125 év

- Kérem ne! Ne bántsa a húgomat... kérem ne... - hangzottak el elcsukló, remegő hangon az ifjú nő szavai, ahogy tekintetét egyre jobban foglyul ejtették a fekete szemek.

- Emberfatty! Hogy merészeled a közös nyelvet használni? - suttogta dühösen a sötét csuklyából előbújó szempár tulajdonosa. - Takarodjatok vissza a roncsaitokhoz és öljetek meg mindenkit, akit csak tudtok!

- Kérem ne, kérem... ne... - ismételgette a nő, majd halántékához kapott, ahol az erős fájdalom befurakodott, s testén végig futva térdre kényszerítette.

Könnyezve sikított a fájdalomtól, közben testvére élettelen arcán akadt meg tekintete egy pillanatra, majd hirtelen homályossá, végül sötétté vált a világ.

- Ölj meg mindenkit! - hangzott el újra a parancs valahonnan a csuklyás sötétség mélyéről.

***

A Zajos nevű poharazó szokásosan visszhangzott a részeg emberek ricsajától. Petr óvatosan kortyolgatta sörét, próbált minél kevesebb habot kenni bajszára és szakállára, közben újra és újra meglendítette fapoharát és neki koccantotta ikertestvére, Adan Alkhadarr fejének, ezzel minden egyes alkalommal könnyes hálát adva neki, amiért lassan ötven évvel ezelőtt kimenekítette az egyik rekesz komlót a gazdasági parcellából, mielőtt a mentőgályák elhagyták volna a hajót. Különösen szerencsés módon túlélték a katasztrófát és kilyukadtak ezen a gyönyörű vidéken, amit egy ideje végre otthonuknak nevezhettek.

A háttérben ordítva röhögtek és dalolásztak az ittasabbnál ittasabb építők, az egymás nyakába borult krahmart gyűjtők csoportjai, miközben a pultnál pár krion teát szürcsölgetve szemlélődött, egy tucat hátas gondozó tanonc pedig a kandalló körül próbált melegedni és kifürkészni azt a két csinos leányt, akik éppen csak betoppantak a poharazó ajtaján. Vélhetően nem egyedül fognak hazatérni ezen a hideg estén.

- Annyira szeretlek te esztelen! - tette hozzá Petr, mint egy megerősítésképpen hálálkodásának szokásos ceremóniájához. - Olyan jól esik ez a sör, megtudnám inni az egész hordót! - mutatott rá kacagva a fahordóra, melyet sörfőző céhjük címere, egy faragott, kékre festett madárraj díszített.

- Elég legyen Pepe, ez az utolsó kör, mert én belém már biztosan nem fér több, pedig ma különösen illatos és zamatos ez a sör, a szövetségünk itala, csak az egyre zordabb hideg miatt nem akaródzik elindulnom már órák óta, de szerintem már türelmetlenül várnak otthon, és ez olyan jó, hogy végül nem maradt egyikőnk sem utódok nélkül, pedig ha belegondolsz negyven évesen még egyikőnknek sem volt, mondjuk kereste a helyét minden túlélő, de akkor is, azok a vásott gyermekek és Suanna is, sőt ha jól tudom a te egyszem Karl fiad is nálunk van és szerintem megint annak a nemes krion lánynak csapja a szelet, vagy nem is tudom, pedig Julia is szemre való leány és láthatóan udvarol neki és ha jól halottam Terezától, akkor ez egy viszonzott dolog, márpedig ezt az anyák megérzik, szóval tudod már mit fogsz mondani neki, ha egyszer erőt vesz magááhhh... - kezdett bele szokásos végtelen mondandójába Adan, mely hirtelen ordításban végződött.

Fájdalmasan meredt a késre, mely egy szempillantás alatt a lábában landolt, miközben a háttérben a hangzavart hirtelen ijedt sikoltozás és kétségbeesett kiabálás váltotta fel. Adan elnémult és combját szorongatva, grimaszolva leborult a székről és elterült a földön. Lehet az eséstől pár bordája is elrepedt, hetvenhez közel már gyengébbek a csontok.

- Ez biztos a feketeláng... vagy a sarlósok műve! - ordította az egyik tanonc, mögöttük és segítség nyújtás helyett sörét elejtve hátrálni kezdett az asztaltól.

Petr közben felpattant és amilyen erősen tudta, két kezével félre lökte a késelő nőt, aki üres tekintettel hátrább tántorodott, nem sikerült megtartania az egyensúlyát, és átborult egy mögötte elterülő testen, akiből a körülötte lévő tócsából feltételezve vélhetően már túl régóta ömlött a vér, s nem úgy tűnt, hogy valaha újra magához fog térni.

- Jól vagy Ad? Hozok segítséget ne aggódj! Itt volt egy gyógyító pár perccel ezelőtt még a pultnál, az a krion egy pillanat alatt rendben fog hozni! - ordította Petr miközben sáljával próbálta elkötni a sebesült combot, amin a seb első látásra nem is tűnt olyan vészesnek, bár ennyi sör után már nem bízott meg olyan könnyen a ködös ítélő képességében.

Felpattant és sietősen a pult felé vette az irányt, közben szeme sarkából láthatta, ahogy a két gyönyörű, de jobban megnézve csurom véres leányt lefogták a megtermett építőmunkások. Vélhetően nem teljesen ilyen markolászásra gondoltak, amikor pár perccel ezelőtt még az énekléssel voltak elfoglalva. 

Ádi