Fates and Ways – 5. rész – Aki maga az út

SZH.E. 75 év

- Ez... működik? - tört ki Eintből az örömteli felismerés. - Ez működik!! - ismételte meg már-már önkívületi állapotban és nevetve kardot rántott.

A Szürke erdő közismerten nyüzsgött az alakváltóktól. Ő is jól tudta ezt, pontosan ezért tett arra egy hirtelen kitérőt... mert ki kellett próbálnia. Sejtése igaznak bizonyult, jó sok évébe került, de végre bizonyosságot nyert, s végre eljött a pillanat.

Működik a növény.

- Fogd a fegyvered és végezz magaddal. - suttogta a csuklya alól a hegyes fogakkal teli, aránytalanul széles száj. - Végezz magaddal most.

- Nincs hatalmad felettem! - folytatta az ordítást a legfiatalabb Alkhadarr, majd kis hezitálást után három gyors lépéssel ellenfele mellett termett és egy ritka pontos mozdulattal belevágott az alakváltó nyakába, mely szörcsögő hangot hallatva összeesett.

A test pár másodpercig még rángatózott, majd mozdulatlanná dermedt. Nagy esély volt rá, hogy ő volt az első ember, aki a saját szemével láthatott meghalni egy alakváltót. Viszont ez a nap is eljött.

A növény működött. Megannyi kutatás és kísérletezés, verejtékes munka és áldozat, végre mind értelmet nyert. Ez a bátor, vagy őrült kísérlet bebizonyította, hogy minden kérdéses pontot le lehet söpörni az asztalról... hiszen működik. Nem kérdés, sikerült!

- Ezt a családomért és mind azokért, akiket megöltetek, vagy megbetegítettetek, te rohadék... - tette hozzá könnyezve Eint.

Sok reményteli arc tódul a fejébe. De a legfontosabb, hogy ez az eredmény gyógyír lehet a beteg anyjának, Frozának, valamint megnyugvás Ekbaltnak, a kutatásaiba temetkező apjának is. Ahogy megérezte azt a pillanatnyi megnyugvás szikrát, hirtelen szülei mellett megjelent Rhellan mosolygó arca is egy szívdobbanásnyira. 

Leguggolt a holttest mellé, s áldozata fekete ruházatát használva letörölte kardjáról a ragacsos, lila vér nagy részét.

- Most jövünk mi. - súgta a sötétségnek diadalittasan. - Többé már nem tudtok ránk hatni...

- Mit tettél itt ember?? - hangzott háta mögül a kérdés, melyre Eint Alkhadarr minden gyorsaságát összeszedve megpördült, de már túl későn, a dárda gyorsabb volt nála.

***

Az éjszaka gyors léptekkel közeledett a több kis faluból lassan városkává fejlődő, szomszédos települések felé, melyek egyik kereskedelmi bekötő útján egy szekérke ácsorgott egy mozdulatlanul, a rakomány tetején pihenő zöld gyíkkal együtt. A szekér mellett, csípőre tett kézzel egy krion állt, ezzel megpróbálva távozó lányának kicsit az útjába állni. Nem volt elégedett sem a hangnemmel, amit megengedtek maguknak az ezt megelőző beszélgetés során, sem a válaszokkal amiket nagy nehezen, de legalább megkapott.

- Biztos vagy a dolgodban han? - kérdezte Elon a lányától, magára erőltetve minden szigorúságát, amire csak képes volt.

- Igen apám. Ez az ember olyan mint ő volt. És szeret. És én is szerelmes vagyok. - válaszolt a szokásosnál türelmetlenebben a krion nő.

- Ezt a szót csak az emberek használják a túlzott szeretetre és vágyra. De én nem is ezekben a szavakban kételkedem Rhellan, hanem a mögéjük búvó döntésben. Igaz, azt hittem, hogy neked is krion társad lesz végül, mint Shellannak Krenon, és mégis máshogy történt, de ettől függetlenül is aggódom érted. Amióta Lilian könnyei földet értek én mást sem teszek csak aggódom... - morgolódott Elon, majd a természet esszenciáit segítségül hívva egy gyors mozdulattal kezét fényes aurával vette körül, ezzel megpróbálva még jobban elodázni lánya távozását és a korom sötétség bekövetkeztét is.

- Nem kell aggódnod apám. Tudom, örültél, mikor Karl nem engem választott. És a bölcs Krihmor halála utáni évben már gyermeke született mástól, Ekbalt... de ennek így kellett lennie. És Ekbalt fia, Eint... Eint csodálatos! Szeret! A növény kötötte újra össze az útjainkat és hiszem, hogy ez továbbra is az a sors, melyet nekem szánt az utam. -

Elon csendben bámult a kézfejét körülvevő fehér fénybe, miközben fejében cikázó gondolatait próbálta elkapni és darabkáikat a helyükre rakni. Nem bizonyult egyszerű feladatnak, s érezte, hogy hamarosan könnyeket fog csalni a szemébe.

- Rendben. Találkozz a családjával, segítsd őket. Oly sok szörnyűséget kellett megélniük, de te fény leszel az életükben. - válaszolta beletörődve Elon, majd színpadiasan felemelte fényt sugárzó kezét, melytől a szekér tetején békésen pihenő zöld óriásgyík megriadt és arrébb ugrott, ezzel a szekér mellett állókra borítva egy kisebb adag növényi rakományt.

- Néha olyan esetlennek... ahh.. Mintha nem is te lennél a legjobb lándzsa vívó a faluban apám... - tette hozzá kuncogva Rhellan, miközben megpróbálta lesöpörni ruhája nagyrészéről a kissé ragadós, zöld növényeket, majd miután nem járt igazi sikerrel, odalépett Elonhoz és szorosan átölelte, ezzel őt is összekenve . - De örülök, hogy az apám vagy, aki maga az út! -

Ádi