Fates and Ways – 8. rész – Sikolyok a múltból

SZH.E. 75 év

- Merre járhat már az apád?! - kiabálta ki a konyhából aggodalmasan Froza - Arról volt szó, hogy átjön vacsorázni, nem?

- Drágám, nem az apámat várjuk... - válaszolta bánattal teli szívvel Froza férje, majd lassú léptekkel a konyha felé vette az irányt - Tudod, csak nem emlékszel rá.

- Ó, emlékszem... Szegény Karl bácsi. Ezért vagy ilyen szomorú? - kérdezte zavart nyugtalansággal, ahogy megpillantotta férje hegekkel tarkított könnyes arcát, melytől emlékezete is ébredezni kezdett a szokásos délutáni csendes pihenőjéből.

- Igen édesem, a zarándokok azon a szörnyű napon... sokakat megöltek... - folytatta remegő hangon Ekbalt, immáron felesége mellett állva. - Rob és Edward is odavesztek... Kérlek... ne kelljen minden nap újra és újra elmesélnem... - tört ki belőle egy fél mondatra a zokogás, de ahogy magához szorította beteg feleségét, úgy alább is hagytak a könnyek. - Kérlek, ne kelljen minden nap erre emlékeznem... - súgta oda neki halkan és erőtlenül.

- Ne haragudj, már emlékszem, sajnálom, bocsáss meg... - mondta és megsimogatta párja tarkóját.

Pár percig egymást szorosan ölelve, csendben ácsorogtak a konyhában. Ekbalt nem tudott másra koncentrálni, csak menekülni akart attól, az emlékeiben megbúvó, szörnyű képtől, amely mindig arra emlékeztette, ahogy a saját kertjükben támadták meg az apját és őt. Odaveszhetett volna, ha Rob az életét is kockáztatva nem tartja fel a gyilkosokat. Robnak sohasem lehetett gyermeke, viszont fiaként szerette Ekbaltot, így gondolkodás nélkül védelmére kelt. Sajnos halálos sebet kapott ő is ugyanabban a hátsókertben, ahol Karl. 

Egyiküket sem tudták megmenteni.

Nagybátyja áldozatának hála be tudta menekíteni éppen haza érkező fiát, Eintet a házba, aki a szomszédból, Edwardéktól menekült át. A vérrontás Edward egész családját utolérte, szörnyű napja volt ez az Alkhadarr családnak. Reménykedve, hogy tehetnek még értük valamit, éppen indultak volna a megmentésükre, amikor az ajtóban megjelent Froza, üres tekintettel bámulva a kezében szorongatott kést. Még éppen időben.

A békés, visszafogott Froza rengeteget tett a faluért, mindenki tisztelte odaadó munkásságáért, a neki köszönhetően gyönyörű, virágos terekért, az oktatások megszervezéséért, a közösségi veteményes gondozásáért, a terményének szeretetteljes szétosztásáért. Szerette a feleségét, a felesége is őt, mindennél jobban. Érezték, hogy ha valamikor, hát most van nagy szükségük egymásra, nem is akarták elengedi egymást az ölelésből.

- Te se haragudj rám kedvesem... Csak mostanában minden nap emlékeztetnem kell téged arra a borzasztó évre. Akkor lettél te is beteg. - törte meg a csendet, még mindig könnyeivel küszködve Ekbalt. - Bárcsak sikerülne megtalálni a megfelelő házasítását a növénynek, de eltelt lassan tíz hosszú év, s bár sok mindenre jutottam, de a gyógyírre még mindig nem leltem rá. - gondolt vissza az elmúlt évekre és arra a rövid ideig tartó, boldog pillanatra, amikor egy krion növényből főzött tea elűzte a hetek óta ágyhoz kötözött felesége elméjéből a zarándokok által keltett tébolyt. - Mi történik Ekbalt? Olyan fáradtnak tűnsz! - hangzottak el az első szavak sok-sok év után, melyeket évről-évre egyre súlyosabb memóriazavarok követtek, ráadásul egyre sűrűbben.

A krionokkal kötött szövetség erősnek bizonyult az elmúlt években, de érezte Ekbalt, hogy ez nem  lesz sokáig elég. Érezte, hogy ennél sokkal többre lesz szükség, és világoknak kell szövetkezniük, és ahogyan őket idehozta a Fátum-7 az ősi földről, úgy más világoknak is létezniük kell. S amíg léteznek Zarándokok és alakváltók, úgy ezen világok léte is veszélyben forog, ahogy a Kör tanai is éneklik...

Ha holt zarándokok mérgezik fáradt elmédet,

S alakváltó követőik vakon ontják szeretett véred,

Ha már nincs mit óvni, hisz mindenhol ott a sötétség,

Egy út marad a világnak, közös sorsunk: a szövetség.

Kör - 12. szentének                        

- Ki jön hozzánk vacsorázni? - kérdezte zavartan Froza, mintha az előző mondatokat meg sem értette volna. - Miért terítettem ennyi főre? -

- Emlékezz a fiunkra és a mennyasszonyára. -

- Hát persze, Eint, kiköpött édesapád... és a barátnője... aki még nálad is idősebb... hmm... mondanád a nevét? -

- A krion mennyasszonya, Rhellan. A neve Rhellan. -

Ádi