Három új Kezdő Pakli

2021.12.11

Itt az ideje átnéznünk a Kezdő formátumra szánt lehetőségeket, egyrészt az új játékosainknak, másrészt pedig a Kezdő versenyek miatt.

Mindegyik kasztból összeállítottam most egyet, amivel a játék alapjait is meg lehet ismerni, valamint versenyképesek is lehetnek.

Mágus pakli:

Karakterek:10
1 Lombvidéki Földbűvölő
3 Fenyvesváradi Látó
3 Óvárosi Szektatag
3 Óvárosi Villámhajlító

Fegyverzet: 6
3 Télvidéki Fenyőbot
3 Szatírszarv Pálca

Képességek: 12
3 Sziklafal
3 Elektromos Háló
3 Lélek Csapás
2 Dermesztés
1 Lélekgömb

Italok: 2
1 Életerő Itala
1 Gyógyítás Itala


Játék a paklival

Ez a pakli már sokszor bizonyított, az alap koncepciója profin és haladón is versenyképes. Legnagyobb vesztesége ezen a formátumon az a Rontás Pálcája, ami a ritkaság miatt nem kerülhetett be. A kezdő lapunk egyértelműen az 1-es szintű karakter, minden más pedig azt segíti elő, hogy legalább az egyik, 6-os szintű karakterünket életben tudjuk tartani és vele befejezni a játékot a Lélek Csapások segítségével. Mivel a kezdő 1-es szintről indul, így ide tényleg nagyon hatékony a Földbűvölő, ám ha az ellenfelünk nem célozza őt, könnyen beragadhat a végjátéknál az asztalunkon. Emiatt a nehézség miatt lehet, hogy nekünk kell majd tőle megszabadulni, figyelni kell rá, hogy ne foglalja a 6-os karakterünktől a helyet.

 
Harcos pakli:

Karakterek: 10
1 Bereni Gyakornok
4 Bereni Harci Dobos
2 Pusztaváradi Fegyverkovács
1 Sötét Erdei Medvenyűvő
2 Déli Fali Kapuőr

Fegyverzet: 7
3 Dárda és Toronypajzs
4 Rövidkard és Körpajzs

Képességek: 6
2 Mennyei Pajzs
1 Fegyvertörő
2 Ólom Lábak
1 Varázsellenállás Aurája

Páncélzat: 3
3 Acél Könnyűvért

Italok: 4
2 Életerő Itala
2 Gyógyítás Itala


Játék a paklival

Az 1-es szintről való indulás győztesei egyértelműen a Harcosok. A Bereni Gyakornokos kezdés kiváló lehet, és jóval könnyebb tőle a későbbi körökben való megszabadulás is. A fizikai támadások is kellően erősek lehetnek egy jó páncélérték mellett, amitől viszont védtelenek leszünk kicsit, azok a nagy szintű képességek. Egyetlen védelmünk erre a 2 Mennyei pajzs, amit nem árt, ha egy Kovács és/vagy egy Kapuőr kap majd meg, hiszen rájuk lesz a legnagyobb szükségünk a végső győzelem elérésénél. Az egy Varázsellenállás Aurája még izgalmas lehet ha idejében felhúzzuk, egyrészt apró védelmet ad minden karakterünknek, valamint erősíti a sebzését a Rövidkard és Körpajzs fegyverzetünknek. A meglepetés Fegyvertörőnk pedig akár életet is menthet, egy végső körös karakterről ha le tudjuk szedni a fegyverzetet, lehet, már nem fogja tudni időben pótolni.

Vadász pakli:

Karakterek: 10
4 Fenyvesváradi Tüzesíjász
3 Óvárosi Lemeztáncos
2 Dereshágói Bérgyilkos
1 Bizáncváradi Veterán Lövész

Fegyverzet: 6
4 Tölgy Számszeríj
2 Elemijég Dobókés

Képességek: 8
2 Bénító Lövés
2 Sorozatlövés
2 Tripla Lövés
2 Időnyerés

Páncélzat: 2
2 Könnyű Medveszőrme Vért

Italok: 4
3 Életerő Itala
1 Gyógyítás Itala


Játék a paklival

Az első körök hiánya miatt a Vadász itt Életerő Italával kell, hogy kezdjen. Jobban megérheti, mint egy 2-es szintű karakterk, hiszen sokkal erősebb asztalt tudunk építeni 4 darab, minimum 3-as szintű karakterekkel. Cserébe sem a fizikai sem pedig a képességsebzésre nem lehet panaszunk, mindkettőből a formátum legerősebb lehetőségei kerültek be a pakliba. A 2 Bénító megvédhet minket pár zavaró korai képességtől, a 2 Időnyerés pedig enyhén, de pótolhatja a hiányzó laphúzásainkat, ami ezen a formátumon nagy előny lehet. A 2 Tripla pedig bármikor jó kombót alkothat, akár Lemeztáncossal, akár a nagyobb szintű karaktereinkkel. A Bérgyilkosok pedig akkor a leghatékonyabbak, ha aktívan érkezhetnek Sorozatlövéssel, a tempó tartása miatt az sem kizárt, hogy ők lesznek az utolsó karaktereink. Ha pedig szerencsénk van, akkor az egyetlen 6-os szintűt is lehozhatjuk, ami tovább erősíti a képességeinket, de az alap statisztikái is erősek.

Remélem tudtam kicsit segíteni nektek a Kezdő paklik bemutatásával. Most vasárnap a budapesti régió mérheti össze tudását ezen a formátumon, ahol egyébként nem tartom kizártnak, hogy duál paklik is szerepelnek majd a top 3 paklik között. Emellett pedig elhozunk nektek pár Szövetségek Kora tesztpaklit, a már ismertetett és még új lapokat kipróbálhatjátok működés közben.

Következő versenyünk: https://www.facebook.com/events/369445434928500

Közösségi Csoportunk: https://www.facebook.com/groups/409260922811791

Discord szerverünk: https://discord.gg/HxpKzefAj5