Hogy készüljek a Nemzetire?

2022.05.04

Már csak pár hét és nyakunkon a Nemzeti Döntő, ezért ezt a hónapot néhányan biztosan felkészüléssel is töltitek. Ráadásul már csak jövőhéten lesz lehetőség a tapasztalati pontok gyűjtögetésére, aztán május 16-án ki is derül, hogy ki lesz a TOP16 résztvevő. Ekkor fog elérhetővé válni a versenyszabályzat is, de persze enélkül is lehet már nagyrészt tudni, hogy mivel kell számolni a május 29-i rendezvényen.

Akár elsők, akár utolsók leszünk a TOP16 ranglistáján, az biztos, hogy lesz legalább 9, max 12 mérközésünk, amelyeket végig lehet vinni vagy egy tökéletességig grammra kimért haladó duál paklival, vagy akár több paklival (egy haladó és egy profi), vagy egy simának tűnő mono kasztú haladó paklival, aminek titkon lesz egy 10 lapos profi side deckje másik kasztból... Lentebb ezekről a lehetőségekről fogok írni égbekiáltó butaságokat, amikről majd eszetekbe jut valami remekbeszabott pakli ötlet, amire csak annyit fogok szégyellősen mondani nektek: nagyon szívesen!


1) Egy jól bevált haladó:

Ez az opció jó választás lehet, ha kifejezetten ragaszkodunk egy jól bevált/megszokott koncepciónkhoz, amit már nagyon ismerünk és egyáltalán nem hibázunk vele. Hiszen mégiscsak a TOP16 fog megmérkőzni egymással, szóval nem árt egy komfortos pakli, amivel már rengeteget gyakoroltunk, hiszen ennyi a lényeg, kell egy jó haladó pakli!

Hátrányai is vannak ennek a döntésnek:

- A felsőházban (körmérkőzések után a legjobb 8 játékosok) az ellenfél már választhat Profi paklit is, ami a mi haladó paklinkkal ellentétben tartalmazhat Piros, Promóciós és Egyedi lapokat is.

- Minimum 6, de akár 9 ellenféllel is meg kell majd mérkőznünk, akik közül sokan ismerhetik már a jól bevált paklinkat, így készülhetnek ellene side-dal.


2) Egy új ötlet egy tuti haladó paklihoz:

Ez az opció sokaknak lehet a múzsája, hiszen tudható, hogy többen készülnek meglepetés paklival. Valamint többek lapkészlete bár egy erős haladó koncepcióra megvan, ellenben profira még nincs teljesen. Mindenesetre az új kombókat nehéz counter-elni mert újak, és mivel többekkel csak egy kört fogtok haladón lejátszani, ezért nem fognak tudni side-ból reagálni rá ott helyben.

Hátrányok itt is vannak:

- Bár a meglepetés nagy előny haladó szinten, de a profi paklik lapkészlete továbbra is nagyobb és így erősebb is lehet.

- A meglepetés csak az első 1-2 meccsen meglepetés, utána már lehetséges, hogy tudni fog róla a többi játékos, szóval kell egy side deck neked is, hogy akár ennek kivédésére is alakítgathasd kedvedre a paklit.


3) A haladó mellé egy jó profi pakli:

Nyílvánvalóan adja magát, hogy a Nemzetire kell egy jó haladó és egy jó profi pakli is, és várhatóan a "régi motoros" játékosok ezzel fognak készülni, így ha a lapkészleted engedi, akkor rakj össze egy haladót és egy profit is. Igen, ennyi a tanács.

Azért hátrányokkal ennél a lehetőségnél is kell számolnod:

- Elő szokott fordulni, hogy csak a profi paklijukra fókuszálnak egyes játékosok, viszont a profi pakli a felsőházban kerülhet csak elő, odáig pedig el kell jutni, szóval mindenképpen kell egy jó haladó!

- A profi paklik között sok a jól kipróbált, sokat tesztelt pakli, de ha két paklid van, akkor bizony kétszer annyit kell tesztelni.


4) Egy szuper mono kasztú haladó pakli, amit be lehet sideolni duál profira ha továbbjutok a felsőházba:

Nos ez ultra menőn hangik valamiért nekem, és meglehetősen kompakt lesz így a pakli, de más előnye nincs. Ezt ne csináljátok, ne dobjátok el a side adta lehetőségeket, ugyanis egy jó side deck segítségével akár versenyt is lehet nyerni.


+1) Amúgy Haladó pakliból lehet hozni kettőt is, ugyanis a Nemzetin a pakli csere megengedett a csoportkör és felső/alsó házas kör között, ami azt jelenti, hogy az első 3 mérközésedet letolhatod egy jól bevált erős és rutinos haladó paklival és utána akár a felső házban, akár az alsóban folytatod, válthatsz egy másik meglepetés haladóra (felsőben akár profira ugye) is.


Akárhogyis, de a fő üzenet amellett, hogy egy jó side eldöntheti a továbbjutásodat, összességében ennyi: Kell egy jó haladó pakli!

A Nemezti helyszíne a Board Game Café lesz Budapesten, és itt tudtok rá jelentkezni Facebookon: https://www.facebook.com/events/688589639030970/

Ottali :)

Ádi