Hősi tanok a Szövetségek Korából és a Békeidőkből

2021.11.24

Több hős mellett három alak komolyan kiemelkedett a Szövetségek Korában és a Békeidőkben, kik neve köthető az Elixírekhez is. A lentebbi írások ezen hősök előtörténetét hivatottak bemutatni.


Üllő

Kovács családban nevelkedett Fenyvesváradon. A kovács szakma alapjait kitanulva hamar rájött, hogy kiemelkedő stratégiai és harcászati érzékeinek köszönhetően a sors más utat szánt neki. Üllő rövid idő alatt messzeföldön híres Törp vezetővé vált, a nevéhez fűződik a Télvidéki Béke megkötése, a Vöröskövi tűzfarkasok megszelídítése, az első alakváltók kiűzése Berenből, sőt az Óvárosi rabszolgalázadás leverése is. Nagy szerepet vállalt a harcászati oktatásban, különböző harci alakzatok kidolgozásában, melyeket a kentaur haderők is átvettek több térségben. A Gnóm Prófécia eljövetelét megelőző évek egyik kiemelt hősi alakjaként tekintenek rá. 


A Holló nővérek

"Ezerévente egyszer, ha születik tünde ikerpár, ezerévente..." - hallgathatták többszáz éven át a Holló nővérek, a róluk szóló meséket. Mindig is érezték, hogy többre hivatottak, s bár nemesi családjuk nem engedte, hogy részt vegyenek bármiféle csatában, de végül vérüket meghazudtolva elszöktek otthonnukból és a II. Dárdaháború idejében hírhedt harcosokká váltak. Szinte türelmetlenül várták a Gnóm Prófécia eljövetelét, hogy Őrzőként küzdhessenek a világukat elözönlő alakváltó seregek ellen. A két testvér szövetségét egy szerelmi szál törte meg, hiszen a sors úgy hozta, hogy mindketten beleszerettek (történetek szerint nem viszonzatlanul) egy Bereni tolvajklán feltörekvő vezérébe (Ivánba), aki szintén komoly részt vállalt az alakváltók elleni küzdelmek során.


Szellő

Állítólag csak véletlen csöppent bele erdei tündérként a medve tavi erdő környékén zajló I. Dárdaháborúba, ahol egy elektromágus tünde vezérrel (Elektrával) szövetkezve mindössze egy évszak alatt elűzték az orkokat a térségből. Az ork konföderáció első megtorpanását és későbbi vereségeit is Elektra medve tavi sikereihez kötik a történetírók, de sokszor kiemelik Szellő jelentőségét, aki a sokkal véresebb II. Dárdaháború idején is  a Holló nővérekkel karöltve harcba szállt az ellenük szövetkező ork és kobold hordákkal, mely végül komoly tényezővé vált, hiszen ennek is köszönhetően a háború nem húzódott el évtizedekig. Szellő (és a Holló nővérek) jóvoltából a térségben több nemesi tünde család is összefogott és közös haderőt toborozva komoly részt vett a háború utáni Békeidők fenntartásában is, valamint a Gnóm Prófécia eljövetelét megelőző években, megalkotva az óvárosi tükörmágusok segítségével a Hősök Elixírjeit. 


A sötétség eljövetelekor Szellő, a Holló nővérekkel és Üllővel az oldalán együtt verték vissza az első, Fényerdőben megjelenő, ismeretlen térkapuból beözönlő alakváltó seregeket, mellyel kezdetét vette az Őrzők Háborúja.