Kanizsai verseny beszámoló

2022.08.31

A múlt szombati nagykanizsai "haladó verseny és nyílt nap" sokaknak okozott maradandó emlékeket. Összesen 17-en fordultak meg a rendezvényen, valamint a végén egy TV-s stáb is bekukkantott. Mókás volt, jól éreztük magunkat :)

Így volt ezzel Dániel is, aki az alábbi élménybeszámolót írta:

"Mire számít az ember amikor egy számára ismeretlen gyűjtögetős kártyajáték köré szervezett rendezvényre tart éppen?

A válasz attól függ, ki mekkora tapasztalattal rendelkezik, és szerintem fontos szempont, hogy mennyi idős. Én közel harminc évesen, két éve társas rajongóként és gyűjtőként, aki megélte a Master Crok lázat, a Yugioh és Pokémon kártya őrületet gyerekkorában, azt hittem tudom mibe vágom a fejszémet, amikor beléptem a nagykanizsai Honvéd Kaszinó egyik termének ajtaján.

Az első pillanatban a fejemben elképzelt kép elevenedett meg. Az egyik asztalon boosterek és paklik halma, több asztalnál játékosok lapokba mélyedve stratégiákat és taktikákat mérlegelnek, más asztaloknál kedélyes beszélgetés sztorizgatás.

Ez eddig stimmel. Na de milyen maga a játék?

Az első bemutatkozások és kézrázások után leültem megfigyelőként két kezdő játékos párbajához, ahol a játékmester aktív felügyelete és segítsége mellett folyt a küzdelem.

Mivel a magyarázat elejéről lemaradtam, így először az asztalra odakészített több kezdő nehézségi szinthez beállított pakli felé nyúltam, és nyitott füllel ugyan, de kibontottam egyet.

Aki szereti a társasjátékokat, azt tudhatja, hogy a komponens minőség mennyit hozzá tud adni a játékélményhez. Egy vékony, sérülékeny, vagy tapadós kártyacsomag igencsak vissza tudja vetni az ember kedvét.

De nem az Ősök Hajnala játéknál. A lapokat élmény kézbe venni, kellően vastag és strapabíró érzetet keltenek. A szép matt finish, ami kiemeli a mesés grafikákat igazán átélhetővé, közelivé teszi a fantasy tematikát.
A játékszabály nem a legegyszerűbb az általam ismert kártyajátékok között, de a három nehézségi szintre bontott rendszer és az előre előkészített egyszerűbb paklik nagyon kezdőbaráttá teszik az Ősök Hajnalát. Számomra a legszimpatikusabb eleme azonban a játéktervezők társasjátékos szemlélete, ami lehetővé teszi hogy úgy játszhass egy alapvetően gyűjtögetős kártyajátékkal, hogy nem kell gyűjtögetned. Nos ez így teljesen nem igaz, hiszen paklira szükséged lesz, de két alapcsomaggal már lehet is vívni az epikus párbajokat a barátaiddal, hiszen a teljes élményhez nem kell egy "15 éves Zsiguli árát" elkölteni. És hogy megszerzed-e az összes lapot? Az csak rajtad múlik.

A közösség nagyon kedves és támogató, készséges az új játékosokkal, nekem a kanizsai találkozó nagyon kellemes élmény volt. Remélem ez azután is így marad, miután mindenkit rommá vertem a Tűz Tekercsek paklimmal.

Üdv, Dániel"

Köszönjük szépen a kedves szavakat és hajrá a Tűz Tekercsekkel, melyről pénteken lesz egy rövidke cikk is! Addig is ha valaki szeretne egyéb extrákat a rendezvényről, megnézheti a nagykanizsai TV kedves összefoglalóját is erről a különleges rendezvényről: Kanizsa TV 

Ádi