Káosz és pusztulás, azaz az V. Hadurak és Tábortűz verseny
Nos, megkésve bár, de törve nem érkezek egy kis beszámolóval a legutóbbi kanizsai versenyről. Hatalmas meglepetések, új lebonyolítás és számos kellemes élmény jutott számunkra a versenyen.
Hét bátor induló mérettette meg magát a versenyen, ahol (szerencsére) teljesen borult a papírforma. Itt szeretném megjegyezni, hogy én baromira élveztem az egész napot.
De hát kezdjük is az elején. A IV. Hadurak versenyünk maratoni lebonyolítása után kerestünk egy kicsit idő és energiabarátibb formulát. Majd egy évtizednyi verseny szervezői tapasztalatommal elhoztam a csapatnak az általam jól ismert svájci rendszert, ahol az első fordulóban véletlenszerű, a további körökben pedig pontazonos ellenfelet sorsoltunk mindenkinek. Három fordulót bonyolítottunk le, ami kiadta a végeredményt. De mivel gonosz vagyok, azt csak a cikk végén olvashatjátok. ;) Az egyetlen szépséghiba csak a páratlan létszám volt, így sajnos minden körben maradt egy pihenő ember.
A versenyen az Árnyas Fellegek megjelenésének köszönhetően most az összes kaszt így vagy úgy, de megmutatta magát. És mint azt fentebb írtam volt itt káosz és pusztulás is bőven. 2-2 játékos érkezett harcossal, vadásszal és kultistával és volt egy bátor harcos-mágus duál pakli, ami csúnya nagy sebzéseket osztott a gyanútlan ellenfeleire.
Az első fordulóban Kassi úr Danival, Kömi Mesivel és persze nem telhet el úgy verseny, hogy az első fordulóban ne Arrow legyen az ellenfelem. Itt Barbár kolléga pihent egy kicsit, hogy jobban felkészülhessen a folytatásokra. (NEM fogom leírni, hogy ki mit játszott. A cikk végén majd megnézhetitek a végső sorrendet HAHAHA)
A második forduló már egy kicsit komolyabb párosításokat hozott. Arrow vadászai Kassi harcos-mágusai ellen vonultak fel, míg Mesi aggresszív íjászai szerencsétlen harcosaim életét keserítették meg. Barbár úr és Kömi küzdelme volt talán a legkomolyabb meccs a fordulóban. A két kultista pakli szinte teljesen azonos volt így ott tényleg a taktika és lapjárás volt a kimenetel kulcsa. Dani ebben a fordulóban pihent egy kicsit.
A harmadik (azaz záró) forduló szinte csak formalitás volt. Legalább is azt hittük. Arrow és Barbár küzdelme gigászi magasságokba emelkedett. Minden egyes pillanatban fordult a meccs. Élmény volt nézni. Kassi Mesi ellen mutathatta meg a duál pakli hatalmát, ám a vadászok Mesi kezében folyamatos nyomást helyeztek az asztalra. Dani harcosai Kömi kultistáival néztek farkasszemet. Én pedig egy jót pihentem a végén és élveztem a mérkőzések megtekintését.
Mint említettem hatalmas meglepetések történtek a végeredményben:
1. Arrow (vadász)
2. Barbár (kultista)
3. Mesi (vadász)
4. Kömi (kultista)
5. Kassi (harcos-mágus)
6. Geree (valami harcos izé)
7. Dani (harcos)
Így alakult hát az V. Hadurak és Tábortűz verseny eredménye. Utolsó megjegyzés (de tényleg az utolsó), hogy összesen két játékos volt, aki nem használt egyetlen lapot sem az Árnyas Fellegekből.
További kellemes napot és sok sikert mindenkinek a Nemzeti Bajnokságra!
Geree