Kecskeméti Párbaj nap - Élménybeszámolók

2022.07.26

A múlthétvégén amíg sokan a 40 fokos meleggel küzdöttek, addig voltak olyanok is, akik egy hűs pincében sörözve inkább egymással küzdöttek meg Kecskeméten. Ezen az Ősök Hajnala rendezvényen 8 játékos mérte össze párbaj tudását és volt 5 új érdeklődő is, akik kipróbálták a játékot és ajándék paklikkal a zsebükben tértek haza. 

A szervezést a ceglédi régió felelősünk vállalta magára, ugyanis több kecskeméti játékos nyaralt ekkor, köztük a régió felelős is. Köszönjük szépen a segítséget Geraldo, most már ebben is szereztél tapasztalatot :)

Interjú jelleggel feltettem 3 kérdést 3 játékosnak akik 3 különböző városból csatlakoztak és nem rég (3 hónapon belül) kezdtek el megismerkedni az Ősök Hajnalával. A 3 kérdés az alábbi volt: 

1) Milyen volt az első párbajnap a Clichében?

2) Hogy sikerült a verseny, működött a paklid?

3) Mit gondolsz, milyen rendszerességgel lenne jó egy ilyen rendezvény?


Fogadjátok szeretettel elsőként Mészi (Kecskemét) beszámolóját, aki 5 párbajból 4 győzelemmel zárta a napot:

Hihetetlenül jó hangulatú volt a kecskeméti párbajnap. Az esemény érdekessége volt, hogy több kezdő játékos is most ismerkedett a szabályokkal és a lapokkal, így párhuzamosan játéktanítás is ment a változatos összecsapások mellett. 

A rendezvényre egy haladó és egy kezdő mágus paklival készültem, de végül csak a kezdő formátumot használtam. A pakli alapja a falak és a földbűvölő kombinációja volt néhány látóval, hogy biztonságosan eljuthassak a 4-es szektásokhoz és a 6-os jéghajlítókhoz. A támadásról sziklareptetések, lélekgömbök és lélekcsapások gondoskodtak. Pálcákból bekerült a pakliba a fenyőbotok mellé a zafíros fejlesztés, (Ez két párbajon is jó tempóban jött ki és megakasztott kész taktikákat) valamint 2 szatír szarv is. A dermesztések és az előbbi pálca jó kis kontrollt adott a paklimhoz. Az 5 lejátszott párbajból 4-et sikerült megnyernem, ezért elégedett vagyok, persze 1-2 ötletet ellestem más játékosoktól, úgyhogy várható egy kis paklimódosítás a jövőben. 

Szerintem havi rendszerességgel jó kis párbajnapokat lehetne tartani. A helyszín jó, a sör hideg, a pár hónap alatt kialakult társaság (a ceglédi srácokat is beleértve) segítőkész és jó fej emberkékből áll.


Első ŐH rendezvénye volt Ariszknek (Nagykőrös) a mostani, ahol ő is 4 győzelemmel zárta a napot, ráadásul az interjú nélkül is írt nekünk beszámolót a discordon, köszönjük szépen:

Számomra gamer-ként különösen fontosak az ilyen rendezvények, emellett a kártyajátékok is a szívem csücskei, úgyhogy a kártyajátékos múltamból kifolyólag már ezelőtt a rendezvény előtt tudtam, hogy hogyan zajlik egy ilyen nap. Szerencsére ebben az eseményben sem csalódtam, az ország játékos közösségének méretéhez képest egész sokan voltunk, hiszen olyan 10-14 fő között lehettünk, ebből tízen fixen versenyeztünk is. A többiek nagyon rendesek és segítő készek voltak, két játék között beszélgettünk, iszogattunk vagy épp kártyákat cserélgettünk, és az ellenük való játékokat is nagyon élveztem, nagyon befogadó volt az itteni közösség. Ja és ha már iszogatás, a Cliché nagyon jó helyszín választás volt, mivel ez helyszín egy pincében van, ezért kiváló védelmet nyújt egy olyan nyári hőség ellen, mint amilyen ezen a napon volt, emellett még italt és rágcsát is lehet bent vásárolni. Bár időnként kicsit döcögősnek érződött a verseny lebonyolítása, ettől függetlenül Geraldo kitett magáért és semmi különösebb probléma nem volt, úgyhogy összességében nagyon jól éreztem magam ezen az eseményen.

Annyit szeretnék megemlíteni a paklimról, hogy nem a kezdő paklikat vettem alapul, bár ezek beszerzésére is volt lehetőség, de én már magam vásároltam a paklimhoz lapokat és mivel egy kezdő pakliról van szó, ezért párezer forintból kijött. Nem számítottam nagy eredményre, ezért is lepődtem meg, mikor öt meccsből végül négy győzelemmel zártam a versenyt, úgyhogy egészen jól működött. Az első ellenfelemtől kikaptam, ő egy elég tapasztalt játékos (Kova), emellett elkövettem egy olyan lépést a játékban, amely megpecsételte a meccsem eredményét, de játék után beszélgettünk és adott néhány tanácsot, amit beépítettem a játékomba. Biztos vagyok benne, hogy egy-két győzelmet ezen tanácsok megfogadása miatt gyűjtöttem be, úgyhogy innen is köszönöm neki. Gyűjtőmágust játszottam, föld engine-nel, arra számítottam, hogy lehet páran majd játsszuk ezt, amúgy meg sokszínű lesz a paklik felhozatala, viszont a versenyzők nagy része is ugyanezt a paklit játszotta, ami meg is lepett, viszont még izgalmasabbá tette számomra a meccseket, mivel imádok mirror meccseket játszani. Tudtommal a máguson kívül egy harcos és egy vadász pakli szerepelt. Azt gondolom, hogy azért lehetett ennyi mágus a kezdő formátumban, amiért én is ezt a paklit választottam; egyértelmű győzelmi stratégia. Még kezdőként elég nehéz lehet megérteni a játék azon részét, hogy milyen lapok hogyan működnek együtt, hogy dolgozod ki a paklid győzelmi stratégiáját, de a mágusnak vannak bizonyos lapjai, amik az alapján erősödnek, minél több lapot pakoltál a gyűjtődbe és ezek a kártyák nagyon jól együtt tudnak működni. Érdekes, mert a föld engine része is, szinte minden pakliban szerepelt, egy valaki jég engine-el játszotta a pakliját, de nem lett valami eredményes vele, ettől függetlenül nekem tetszett, mert kreatív volt és idegesítő. Ezek azok a lapok, amelyek egy-két mágus paklin kívül, minden mágus pakliban szerepeltek: Sziklafal, Lombvidéki Földbűvölő, Fenyveshágói Remete, Földrengés, Télvidéki Fenyőbot, Szatírszarv Pálca, Lélekgömb, Lélekcsapás, Bereni Halálmágus, Óvárosi Szektatag. Ezeket a lapokat én is használtam a saját paklimban, a Szektatag kivételével, de elgondolkodom a használatán.

Ha mindannyian ilyen jól éreztük magunkat az esemény alatt, mint amennyire én, akkor nyilván azt szeretnénk mindnyájan, hogy minél több alkalommal legyen ilyen rendezvény, de ezt sajnos a legtöbben nem engedhetjük meg, leginkább szabad idő szűke miatt. De nyilván azokra is kell gondolni egy ilyen kérdésben, akik anyagilag ritkábban engedhetik meg maguknak egy ilyen esemény meglátogatását, főleg az aktuális helyzetre való tekintetben. Egyébként egy párbaj nap egyáltalán nem drága, ha öt meccset játszik a plusz huszonöt tapasztalati pontért és ezek mellett nasit, italt vagy only rare boostert is vesz, akkor is kijön az egész pár ezer forintból. Meg természetesen egy ilyen alkalom megszervezése a rendezőket is nagyon megterheli. Azt gondolom, hogy legalább negyedévente egy vagy két alkalom lenne korrekt, mivel van lehetőség az Ősök Hajnala discord szerverén online is egymás ellen játszani, ugyan úgy a fizikai, gyűjthető kártyáitokkal. :)


Mivel Geraldonak (Cegléd) ez egy új helyzet volt, így a köszönetek mellett őt is megkérdeztem az eseménnyel kapcsolatban:

Teljesen jó volt a párbajnap. Minden zökkenőmentesen ment, csak talán kevés voltam egyedül mindenre. A 4 kezdőnek elmagyaráztam a szabályokat, majd javasoltam nekik, hogy játszanak egymás ellen, hiszen úgy könnyebben meg tudják tanulni. Szerencsére gyorsan megtanulták és 2-3 meccset mentek is egymás ellen. Rengeteg booster lett kibontva, amikben voltak jó meg rosszabb lapok is :)

A paklim az első meccsen teljesen jól működött, jött minden ahogy kellett. A többi párbajomnál vagy pálca nem jött vagy zsoldos. Áron (Ariszk) ellen volt 2 meccsem ahol az egyiknél teljesen elfogyott a húzó paklink majd a kezünkből is minden. A harcos pakli ellen jobban megállta a helyét a jeges paklim, ahogy azt vártam. Nagyon sokan nyertek ezen a napon 4 meccset, Mészi (Bizánci Banditák klán), Ariszk, Kova (Bereni Kóborlók klán) és Ricsi (Black Howling klán) is, de akik kevesebbet nyertek sem távoztak logó orral, hanem vidáman és élményekkel gazdagon, és  sokat tanult mindenki itt a párbajnapon. 

Részemről minden hónapban egyszer lehetne egy rendezvény amin fixen részt tudnék venni, akár lehetek szervező is ahogy most. Tudom hogyan zajlik már egy párbaj nap szóval nem lenne probléma, csak majd részletesebben kell leírni az új játékosoknak, hogy mire számítsanak.


Örülök, hogy ilyen jól bővülünk és ennyire jól éreztétek magatokat Kecskeméten! Az a tervünk, hogy átlagosan minden hónapban legyen egy ilyen alkalom a Clichében, amit Geraldo vagy Barni majd leszervez nekünk. :) Hajrá Kecsó!

Ádi