Mi kell még?

2022.04.06

Egy újabb gondolatserkentővel érkezek pár kávé után, szabadon. Több olyan koncepció van, ami még nem tudott kiteljesedni, részben azért, mert nincs hozzá megfelelő lapszám, részben pedig azért, mert nem elég ütőképes önálló pakliként.

Csak megjegyzem, egyre inkább szeretném, ha már bevezetésre kerülhetne a régóta dédelgetett, egyik legkomolyabb alapszabály változtatás. Az újaknak talán új infó, de tervben van, hogy egy pakli csak semleges+2 különböző sebzéstipusu lapokból állhat.

Régen ez azért nem lett bevezetve, mert csak a Mágusokat érintette volna igazán rosszul. De azóta is törekszünk sok eltérő sebzés típust játékba hozni, és folyamatosan figyeljük a többi kaszt metapaklijait, hogy milyen összetételűek. A Nemzeti után tervezünk direkt ilyen formátumú versenyt is, aztán meglátjuk, mi a jelenlegi helyzet.

De miért is fontos ez? Mert alapjaiban változtatja meg az egész játékot. Véleményem szerint nagyon pozitív irányba. Persze kérdés, hogy mikor lehet kijelenteni ezt, de valamikor eljön az ideje, ez biztos.

Addig is, több olyan koncepció van, ami még nem tudott a jelenlegi rendszerben kiteljesedni, amihez kell még egy kis erő. Mint például az Elektromos vonal a Mágusoknál, vagy ugyaninnen a Bábok. Ez utóbbira még Egyedi Hős is érkezett, de szerintem még mindig kell egy elérhető ritkaságú, de erős koncepció lap, ami felpörgethetné, ütőssé tehetné a Mágus báb paklikat. Talán még a Tűz az, ami nagyon közel áll a készhez, de még egy kicsi valami, mintha hiányozna hozzá.

Vadászoknál ott a Mérgezés, ami még hasonló cipőben jár. Bár nem nagy spoiler talán, ha elmondom, ahhoz azért érkezik némi erősítés hamarosan, de leginkább a kezdő formátumokra. Ide még a ,női' paklihoz is szívesen látnék buff lapokat.

Harcosnál én a Fegyvertörő koncepciót szeretném különálló, erős paklinak látni valamikor, de mindenképp a felszerelések gyorsìtására tenném a hangsúlyt, amire a jelenleg elérhető kombólapok talán még nem elegek önmagukban.

A semleges+2 sebzés típusú szabály bevezetése majd sokat enyhít és változtat ezeken, de addig is, érdekelne, hogy ti milyen koncepciókhoz milyen lapokat látnátok szívesen? Mik azok, amikkel már most szívesen próbálkoztok, de még jelenleg kevés, hogy érdemben versenyezhessen?

Írjátok meg kommentben, mit gondoltok az itt felvetett nagy változtatás ötletéről, és a felvetett koncepciókról. Addig kávézok.

Következő versenyeink: https://www.facebook.com/events/1425716267858975

Közösségi csoportunk: https://www.facebook.com/groups/409260922811791

Discord szerverünk: https://discord.gg/HxpKzefAj5