MivanVadász?
Szóval.
Tudjuk, hogy Haladón és Profin komoly erőt képviselt a kaszt, olyannyira, hogy külön hírértékű volt, ha egyik versenyen nem top 1-2 a Vadász. Ez ment kb egy teljes évig. Aztán ugye új szelek, K2 és kicsit enyhült a dolog. Emellett pedig a fixnek mondott Vadász játékosok is elkezdték ,,megunni" és új kasztokat próbálgatni. A Szövetségek Korában pedig inkább csak két új koncepciókezdeményezést kapott, persze pár izgalmas új lappal, de igazi erősítés nem nagyon érkezett neki. Amik igen, azok pedig ritka vagy aranykeretes lapok, amikkel még nem rendelkeznek bőségesen a játékosok. Szóval arra még sokat kell várni, hogy az egyik új Profi koncepció megjelenjen high-end formában egy versenyen, így jelenleg csak a ,,régi meta" van előtérben.
Volt olyan szabályváltoztatás is, ami érzékenyen érintette a kasztot, de volt olyan is, ami pozitívan. Ilyen például a duál szabályzat, amitől teljesen erős és életképesek lehetnek már minden formátumon, ahogyan azt a mai napig érzékelhetjük is. Ha pedig duál, akkor az esetek 90%-ban (teljesen official mérés) a Vadász lesz az egyik kaszt a pakliban, mert sok olyan lapja van, ami elősegítheti bármelyik másik kaszt haladását.
De akkor most hova tűnt a mono Vadász? Mert egy képességsebzős, Pál+Relikvia+Sorozatlövés még mindig bőven esélyes lehet a győzelemre, pláne, ha mostani paklikat vesszük alapul. Régebben külön paklik, külön mellékpaklik egésze készült ezen koncepció ellen, de most még ott sem nagyon láttuk nyomát. A Rejtőzködés még mindig megmenthet egy meccset, a Vadászok Ereje még mindig brutálisat szakíthat. Az új Hátasok és az új egyedi Hős is majd komoly tényező lehet hamarosan. Ha pedig csak a régi paklit akarjuk felboostolni SZK lapokkal, akkor is elférhet pár izgalmas lap, mint például az Elixír, ami egy fizikai sebzős pakliban komoly meglepetés lehet a végjátékban, vagy egy gyakori lap; a Lelki Béke, ami az első Fal lapja a kasztnak, és az összes formátumban jó védelmet adhat a Vadászoknak.
A Mérgezős paklik is elkezdtek megjelenéskor előkerülni, ráadásul jól is szerepeltek, de mégis keveset ahhoz, hogy komolyabb következtetéseket lehessen levonni belőle. Persze ahhoz is kell 2 Iván, hogy tökéletesen működjön, ami ugyancsak ritka még mindig. De a Tüzesíjászok még mindig a legerősebb 3-as karakterek egy fizikai pakliban, vagy a Kék-Oázisi Íjász promók egy képességsebzős pakliban. Az Éjjelinek még mindig van keresnivalója bárhol, a Sorozatlövés és a sideolható Lendületes Löveg továbbra is tud onehit-elni... Lehet még a betegség beszél belőlem, de elkezdtem hiányolni ezeket az overpowered kombópaklikat.
Kérdésem hát... hol vagytok Vadászok?
Egy bizonyos... a következő Budapest Régiós versenyünk a Profi Triád... elkerülhetetlen lesz, hogy minden pakliban legyen Vadász. Utána pedig meglátjuk, hogyan alakulnak a versenyek, és hogy milyen hamar szeditek ki a Promó és Egyedi Vadász lapokat. A többi már csak nyitásokon és a trade-eken múlik. Ki lesz az új cscskvadász? ;)
Következő versenyünk: https://www.facebook.com/events/1100387504078933
Közösségi csoportunk: https://www.facebook.com/groups/409260922811791
Discord szerverünk: https://discord.gg/HxpKzefAj5