Regionális Kupa - Első helyezett paklik

2021.12.05

Lezajlott az első Regionális versenyünk, ahol az adott félév legjobb 4 játékosa küzdhetett meg egy nehéz verseny keretein belül. Az utolsó hónapban még komoly ,,harcok" folytak a 4-ik hely elcsípéséért, végül kialakult a végső sorrend. Az első fix bejutónk Tisi volt, aki végül nem tudott részt venni a versenyen, de hogy ne maradjon el a többieknek is a döntő, így Dóri is bejutott végül a Top 4 közé, aki amúgy is csak kicsivel maradt le Süti és Sanyi mellett.

Így alakult ki, hogy Viking egyedül ment egy klán ellen a csatába :) Süti meglepetés paklija, és jól bejáratott koncepciói nagyon erősnek bizonyultak a tegnapi napon, olyannyira, hogy csak az utolsó fordulóban veszített 1 pontot, minden más küzdelmet akadály nélkül vett. Szerintem kijelenthetjük, hogy megérdemelten hozta el a legjobbnak járó díjakat. Gratu innen is. Második helyet Viking hozta el, harmadik helyen Dóri, negyedik helyen pedig Sanyi végzett.

A versenyen 3 forduló várt a játékosokra. Egy fordulón belül pedig 3 meccset kellett mindenkinek játszania, 3 különböző paklival; Kezdő - Haladó - Profi formátumban. Az első kettő 1 pontot ért győzelem esetén, a Profi pedig duplát. Így a maximálisan elérhető pontszám ezen a napon a 12 volt, amiből Süti el is hozott 11-et, így egyértelmű győzelmet aratva.

A legnagyobb meglepetés tőle talán a Kezdő pakli volt, amit a már egyszer megpróbált sok 1-es karakteres pakliját alakította át most egy erősebb formára, ami bőven elég volt arra, hogy a meglepetés erejével mindegyik Kezdő meccsét elhozhassa:

Kezdő pakli - Vadász-Harcos duál:

Harcos lapok:
4 Bereni Gyakornok
3 Figyelemelterelés Gyűrűje
1 Gyakorlókard
2 Életerő Itala

Vadász lapok:
4 Fenyvesváradi Tüzesíjász
2 Veresváradi Toronyőr
3 Tölgy Számszeríj
3 Elemijég Dobókés
3 Könnyű Medveszőrme Vért
1 Megjelölés
2 Lendületes Löveg
2 Bénító Lövés


A Haladó paklija Sütinek már ismeretes, külön cikk is készült már erről a Duál pakliról, ami még mindig elég erősnek bizonyult, habár nem verhetetlennek:

Haladó pakli - Harcos-Vadász duál:

Harcos lapok:
Nemes: Strapabírás Kegyeltje
1 Bereni Gyakornok
3 Bereni Harci Dobos
2 Pusztaváradi Fegyverkovács
2 Acél Rövidkard
2 Dárda és Toronypajzs
2 Acél Könnyűvért
4 Életerő Itala

Vadász lapok:
2 Bizáncváradi Veterán Lövész
2 Óvárosi Lemeztáncos
4 Tölgy Számszeríj
2 Tripla Lövés
3 Dupla Spirállöveg
2 Lendületes Löveg


Végül pedig a Profi pakli, ami egy mondhatni ugyancsak ,,Süti fejlesztésű" Harcos, ami a megszokott lapok mellett a Csatafejsze + fejlesztése kombót alkalmazta:

Profi Pakli - Harcos:

Nemes: Kiképző Mester + 4 Gyakorlóbábu

Karakterek:
4 Bereni Harci Dobos
2 Pusztaváradi Fegyverkovács
3 Bereni Lándzsás Felderítő
2 Attila, az Orkok Bajnoka

Fegyverzet:
2 Acél Rövidkard
4 Csatafejsze
2 Duplaélű Csatafejsze

Képességek:
2 Ólom Lábak

Páncélzat:
2 Acél Könnyűvért

Italok:
1 Mágia Ellenállás Itala
2 Gyógyítás Itala
4 Életerő Itala


Ez volt tehát az az összeállítás, ami tegnap győzedelmeskedni tudott, összesen 9 mérkőzésen. A verseny egészét tekintve szerintem jó hangulatban telt, izgalmas összecsapások és meccsfordítások is voltak. Pár jó Kizárólag Ritka kiegészítő is gazdára talált a Párbaj Nap akció keretein belül, valamint egy új érdeklődőnk is rákapott a játék ízére, remélhetőleg jövőre már ő is csatlakozik hozzánk. Innen is köszi Beninek, hogy segített az újoncunknak megmutatni a játék alapjait.

Gratulálok minden versenyzőnek a tegnapért, szép kis menetelés volt. Süti az első helyért járó díjazás mellett biztos helyet kapott a Nemzeti Bajnokságra is, amit Tisinek is megítéltünk, így ők már fix résztvevői lesznek az Ősök Hajnala legnagyobb versenyén majd nyáron.

Addig is rengeteg új dolog vár ránk, hiszen már előrendelhető a Szövetségek Kora kiegészítőnk, ami nagyon sok újdonságot fog hozni a játékba. A legtöbb új lapot már ismertettük veletek, de a hónapban bemutatjuk az összeset, amiről természetesen majd kasztonkénti összefoglaló cikket is fogok írni nektek.

Idénre visszavonulunk, ami a hivatalos versenyeket illeti. Még jövő héten lesz egy évzáró kis versenyünk, ahol utoljára tartunk Bontás versenyt az Alfa és Aréna kiegészítőkkel. Discord párbajokra még a szünet alatt is lesz lehetőségetek, igény szerint megbeszélhetjük majd a részleteit, ha nem akartok már játék nélkül maradni a 2021-es évre :)

A munka nem áll meg, szóval itt is folyamatosan találkozunk még, és informálunk titeket mind a Szövetségek Kora megjelenését illetően, mind pedig a további terveinkről. Nagykanizsán is újra versenyzés, reméljük ugyanolyan jól sikerül majd az a rendezvény is, mint a legutóbbi. Jó pihenést mindenkinek.

Következő versenyünk: Januárban ;)

Közösségi Csoportunk: https://www.facebook.com/groups/409260922811791

Discord szerverünk: https://discord.gg/HxpKzefAj5