Ki hallott már a 2022-es K2-es lapokról?
Tavaly májusban 27 darab K2-es lap jött ki, melyek célja az volt, hogy a régi problémás lapokat letisztázzuk együtt, valamint hozzá illesszük a frissített szabályokhoz is. Idén májusban pedig arra jutottunk, hogy a Kultista fejlesztését félre rakva (10-20 lap tesztjét követően) inkább egy újabb K2-es kör és szabályfejlesztés lenne a jó mindenkinek, ezért most augusztusban ki is jött újabb 13 darab kártya K2-es verziója, valamint meglepetésből megjelent végül 25 lap a Szövetségek Kora kiegészítőben, melyeket a játék történet szála alapján a Boszorkánymester eljövetele hozott el. Mindenesetre ebben a cikkben a most kijövő K2-es lapokról lesz szó.
![](https://b3207244ba.clvaw-cdnwnd.com/4e4b662f83962d82c687298a24d15b93/200002144-8a5168a519/4.jpg?ph=b3207244ba)
Lángoszlop
Kezdeném is egy nagyon menő fejlesztéssel, ami egy új kulcsszót is kapott, sőt Kassii ötlete nyomán egy remek funkciót is, amiben van egyfajta szerencse faktor, viszont a végeredmény szórása mégsem végletekben mozog. A kártya az esetek 20%-ban 18-at képes sebezni, 40%-ban 13 sebzést okoz, a maradék 40%-ban pedig 9-et, de ekkor a szomszédokon is sebez 3 körig összesen 6-6 Lángot. Ez így egy erős 4-es szintű lap lett a tűz metába, ami kapott manapság még erősítést a Vöröskövi Tűzpálca lap által is, amin szintén megjelent a Láng kulccszó, de erről a lapról majd egy másik cikkben. :)
A Lángról írt cikket itt éred el: https://www.osokhajnala.hu/l/lang-es-immunis-kulcsszavakrol-roviden-iii/
![](https://b3207244ba.clvaw-cdnwnd.com/4e4b662f83962d82c687298a24d15b93/200002146-ecbfcecbff/3.jpg?ph=b3207244ba)
Dupla Lövés
A Dupla Lövés kevésbé volt használt lap, de azért az nem állítom, hogy egyáltalán nem jelent volna meg paklikban, így nem volt célom a lap full átdolgozása, de egy kis erősítést mindenképpen járt neki.
![](https://b3207244ba.clvaw-cdnwnd.com/4e4b662f83962d82c687298a24d15b93/200002148-2badc2badf/5.jpg?ph=b3207244ba)
Sokkolás
Ez a lap is kapott plusz sebzést, kicsit erősítve az elektromos koncepciót, valamint a lap eldobó mechanikát. Ahogy a tűz esetén, úgy az elektromoshoz is érkezett új lap Villámcsapás névvel, ami egyes elemeiben hasonlít is a K2-es Sokkolásra, róla is lesz majd szó egy másik cikkben.
![](https://b3207244ba.clvaw-cdnwnd.com/4e4b662f83962d82c687298a24d15b93/200002150-d02edd02ef/6.jpg?ph=b3207244ba)
Kristály Tüskék
A Kristály Tüskék is kapott egy kis erősítést, növekedett a sebzése eggyel, amely ráadásul nem csökkenthető, emellett pedig a lapra ráírtak tisztázása is megtörtént.
![](https://b3207244ba.clvaw-cdnwnd.com/4e4b662f83962d82c687298a24d15b93/200002152-6d9456d948/7.jpg?ph=b3207244ba)
![](https://b3207244ba.clvaw-cdnwnd.com/4e4b662f83962d82c687298a24d15b93/200002154-57d4c57d4f/8.jpg?ph=b3207244ba)
Elektromos Háló és Sziklafal
Ez a két fal többször előkerült már, de a legfontosabb változás, hogy maga a Fal egy kulcsszóvá vált a nyáron, amely sok órányi vita után végül tisztázódott, született is róla cikk. Sőt lesz is még cikk a későbbiekben azokról a lapokról is, amelyek átütnek a falon, mert szerintem ez az amit érdemes még tisztázni. Az Elektromos hHló ezek mellett is kapott kisebb finomítást, ugyanis már nem csak karakterekre üt vissza, hanem bábokra is.
A Falról írt cikket itt éred el: https://www.osokhajnala.hu/l/falakba-zart-ido-kulcsszavakrol-roviden-i/
![](https://b3207244ba.clvaw-cdnwnd.com/4e4b662f83962d82c687298a24d15b93/200002156-e973fe9741/1.jpg?ph=b3207244ba)
Égető Acél Rövidkard
Ez a fegyverzet fejlesztés a legkevésbé használt piros ritkaságú lap volt mindezidáig. Ez biztosan megváltozik, hiszen ezt a szomorú citrom díjat narancsra váltottuk ritkaságban és kapott egy jóval használhatóbb funkciót is, a Láng kulcsszót. Ceri ötlete a Lángról azóta sokat finomodott, és egyre több lapon előbukkan, ahogy érzékelhetitek is.
A Lángról írt cikket itt éred el: https://www.osokhajnala.hu/l/lang-es-immunis-kulcsszavakrol-roviden-iii/
![](https://b3207244ba.clvaw-cdnwnd.com/4e4b662f83962d82c687298a24d15b93/200002158-e9258e925a/9.jpg?ph=b3207244ba)
Parasztlengős
A Parasztlengős egy meglehetősen rosszul megfogalmazott ősrégi lap volt, ráadásul egy klasszikus "képlet" kártya, amit szavakkal egyébként is nehéz egyszerűen leírni, de megpróbáltuk és így sikerült. :D Azt gondolom sokkal transzparensebb a leírás és végre nincs már 3-4 féle értelmezhető felhasználási módja. Viszlát GYIK!
![](https://b3207244ba.clvaw-cdnwnd.com/4e4b662f83962d82c687298a24d15b93/200002160-acd87acd89/10.jpg?ph=b3207244ba)
![](https://b3207244ba.clvaw-cdnwnd.com/4e4b662f83962d82c687298a24d15b93/200002162-3e0153e018/2.jpg?ph=b3207244ba)
Bosszúvágy és a promója
A Bosszúvágy a Parasztlengőshöz hasonlóan egy matekosabb lap, amely leírását szintén tisztázni kellett, reménykedve abban, hogy kevésbé lesz többértelmű, valamint a promó lapját is hozzáhúztuk.
![](https://b3207244ba.clvaw-cdnwnd.com/4e4b662f83962d82c687298a24d15b93/200002164-0e6100e614/12.jpg?ph=b3207244ba)
![](https://b3207244ba.clvaw-cdnwnd.com/4e4b662f83962d82c687298a24d15b93/200002166-4d9f94d9fc/13.jpg?ph=b3207244ba)
Bénító Lövés és Botlódrót
A két vadász csapda lap szövegezése is tisztázva lett, így már az van ráírva, ahogyan alkalmaztuk. :)
![](https://b3207244ba.clvaw-cdnwnd.com/4e4b662f83962d82c687298a24d15b93/200002168-4192141924/11.jpg?ph=b3207244ba)
Bereni Gyakornok
És végül de nem utolsó sorban a Gyakornok, amelyet óvatosan nerfeltünk, amit annyira fontosnak tartottunk, hogy már született róla külön cikk is egészen régen. Mi történt a Gyakornokkal? Inkább gondolkodósabb lett, mint OP, ennyi.
A Gyakornokról írt cikket itt éred el: https://www.osokhajnala.hu/l/konok-gyakornok-gyako-gyakorlatok-masodik-kiadas-k2/
Ennyi lett volna a 13 lapos lista, remélem a játék élményben sokat segítettünk nektek ezzel :) A K2-es lapokat playsetig be tudjátok váltani mostantól az Ősök Hajnala rendezvényeken, első alkalommal a mai napon a Barcraft Budában (https://fb.me/e/5Bs81qlJw), majd ezt követően 10 nap múlva Nagykanizsán (https://fb.me/e/7xijSpnnc) folytatjuk. Kecskeméten és Cegléden ősszel folytatódik a beváltás, senki sem fog kimaradni. :)
Ádi