Miért jók a kulcsszavak?
Sokszor elhangzott az elmúlt másfél évben a "keyword", vagy kulcsszó, mint fogalom. Az unalmasan pontos definíciója jelen esetben a KeyWordnek egyébként: Egy adott tartalomra, vagy jelentésre mutató hivatkozásnak, az ember által is könnyen értelmezhető, kompakt azonosítója, mely jelentése a későbbiekben kiterjeszthető és broáf... Naugye.
A 3-4 évvel ezelőtti elavult laptervezési módszereket gyorsan magunk után hagyva a kulcsszavak bevezetése mellet döntöttem tavaly, melyet többen támogattatok is, így a Szövetségek Kora kiegészítőben óvatosan meg is jelent pár már az év elején. Megszülettek a Bajnok, a Fal, a Reflex, vagy éppen a Rontás kulcsszavak és definícióik. Ezek jelenlegi jelentéséről (pontosítás alatt állnak most is) itt olvashattok részletesebben: https://www.osokhajnala.hu/kulcsszavak-es-kifejezesek/
És hogy miért is jó nekünk egy adott kulcsszó (későbbiekben KW - KeyWord) használata? Nos, ezeket gondoltam összegyűjteni nektek a következő 5 pontban:
1) Egy KW gyorsan és könnyen értelmezhető, minden játékos ugyanazt érti alatta, hiszen csak egyetlen egy definíció tartozik hozzá. Tehát nem kell tartanunk attól, hogy laponként más-más szövegezéssel találkozunk, melyeket sokkal könnyebben lehet többféleképpen értelmezni, félreérteni.
2) Ha javítani, bővíteni kell egy KW jelentésén, akkor nem szükséges egy kártya újabb második, vagy harmadik változatát kiadni évről évre, elég a konkrét definicióját javítani a szabálykönyvben. Van olyan KW, ami mögött például egy lista szerepel, gyakorlatilag gyűjtőnévként funkcionál, mely könnyen bővíthető.
3) A KW rövidebb, mint a definíciója, így kevés helyet foglal egy lapon, nem igényel hosszas olvasgatást, ráadásul így több kulcsszó is elférhet könnyedén egymás mellé.
4) Evidensnek tűnik, de az is nagyon fontos, hogy ránézésre könnyen felismerhető egy KW-ról, hogy láttuk-e már valaha, vagy valami teljesen új kulcsszóval találkoztunk éppen. Viszont ha nem KW lenne a lapon, hanem szöveges leírás, akkor ez minden esetben lassabban lenne kivitelezhető.
5) A KW gyorsítja a játék menetét, köszönhetően az egységes definícióknak. Sőt magát a játékfejlesztést is, hiszen a játék könnyebben bővíthető új funkciókkal és ötletekkel a KW által adott kereteknek köszönhetően. Konkrétan a tesztelési tevékenységet is gyorsítja, mert nem a tesztelendő lapokon kell a szövegezésekent/definíciókat pontosítgatni, hanem egy különálló leíráson, mely könnyebben osztható meg ellenőrzésre is.
Összességében a kulcsszavak bevezétést továbbra is egy profi és erősen előre mutató lépésnek gondolom, mely segíti a játék tanulhatóságát, tempóját és az esetleges hibák javítását is könnyebbé teszi. Elkerülhetjük velük a lapok többszöri újrakiadását is, melynek köszönhetően többet fókuszálhatunk inkább az új lapok fejlesztésére. A közeledő K2-vel és a Kultista kaszttal újabb kulcsszavak érkezése is várható, melyek időről-időre egyre színesebb játékmenetet és koncepciókat fognak eredményezni. Alig várom :)
Ádi